Megalakult a ConCordia 2010 védnöki köre
Rúzsa Magdi 1985. november 28-án születetett a Vajdaságban, Verbász városban. Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános iskolában. Ennek elvégzése után Szabadkára jelentkezett középiskolába, s fel is vették az Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Zárásként fél év szakmai gyakorlat után államvizsgát tett. 2005-ben jelentkezett a Tv2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. 2007-es évet végig koncertezte, s mindemellett képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon is. Nem kis sikerrel: kilencedik helyezést ért el. Szeret külföldre utazgatni, erre a legjobb példa az egyiptomi út a híres Karthago együttessel.
Számos hazai és nemzetközi díj birtokosa.
Kép forrása: http://www.erdely.ma/
Mádl Ferenc 1931. január 29-én született Bándon. Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, híres cserkészeink közé tartozik. A nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója. 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődés- és közoktatásügyi miniszter volt. 2000 és 2005 között szeretett országunk elnöke. A Pécsi Tudományegyetem, a Párizsi, a Heidelbergi, a Müncheni, a Nápolyi, a Varsói, a Tallinni és az Athéni Egyetem díszdoktora. A Francia Becsületrend és a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének birtokosa.
Kép forrása: http://nol.hu
Németh Kristóf, 1975 november 5-én született Budapesten. Magyar színész, szinkronszínész, cserkész. A Balettintézetben érettségizett, talán ennek köszönhető, hogy a való világban is bonvivant játszik, ritkán látni őt nem mosolyogni. A Szántó Erika rendezésében 1988-ban készült Gaudiopolis című filmben szerepelt először 13 évesen. Gimnáziumi tanulmányainak idején játszott a Radnóti Színpadon. 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Budapesti Kamaraszínház tagja. 2001 és 2006 között a gödöllői Művelődési Ház igazgatója volt. A Barátok közt című sorozatban Kertész Gézát alakítja. Egy súlyos bokafájdalma miatt a Kertész Géza szerepét átmenetileg Karalyos Gábor vette át.
Kép forrása: http://kiskegyed.hu
Gyulay Endre 1930 szeptember 17-én született Battonyán. A Szeged-csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke, sőt cserkész. Szeged járt a piarista gimnáziumba. Teológiai tanulmányait 1948-52 között végezte Szegeden, a Hittudományi Főiskolán. A Szegedi Dómban szentelték pappá 1951 október 21-én. 1987. július 4-én II. János Pál Szeged-Csanádi megyés püspökké nevezte ki. 1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Kar alelnöke. 2000. május 21-én Szeged díszpolgára lett. 2006. augusztus 26-ától a Szeged-Csanádi egyházmegye élén utódja Kiss-Rigó László.
Kép forrása: http://www.szeged-csanad.egyhazmegye.hu/
Kovács Ákos Budapesten született 1968 április 6-án. Zemeszerző, dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. Az 1987-ben megalakult, hisztérikus rajongást kiváltó Bonanza Banzai kultzenekar alapítójaként, énekeseként országos hírnévre tett szert. Az együttes a Csillag születik című tehetségkutatón tűnt fel, a rákövetkező hét évben kilenc albumot adtak ki. Az összes dal szövegét ő írta, de zeneszerzőként is dolgozott. Szólókarrierje kezdetben a zenekarral párhuzamosan futott, 1994 -től, az együttes felbomlásától kezdve szólistaként lép fel, továbbra is ő jegyzi a dalszövegeket és a zene túlnyomó részét is. Eddig 24 magyar nyelvű és hat angol albumot készített. A magyar kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Magyarországon összes kiadványának együttes eladásai elérik az egymillió példányt. Számos országjáró turné főszereplőjeként több száz élő koncertet adott. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Nős, felesége Krisztina. Négy gyermek apja: Márton (1998), Anna (2002), Kata (2005) és Júlia (2010).
Kép forrása: http://www.p13.hu/





















