3. ConCordia Csapatépítő hétvége
A pénteki 17 órás érkezéskor Lakatos Gergő hivatalosan megnyitotta a tréning hétvégét a csobánkai cserkészparkban. Az eredményes találkozón köreinkben üdvözölhettük számos külföldi kontingens vezetőjét is.
A hír folytatásáért kattints a továbbra!
Így a szlovéniai, a holland, a szlovákiai magyar, a cseh, a román, és a szerbiai magyar cserkészvezetőkkel is tudtunk beszélgetni, dolgozni. Egy kis játékkal hangolódtunk rá az előttünk álló vidám, de ugyanakkor nehéz napokra. A játék után rögtön bele is vágtunk a munkába: a főmunkacsoportok összegyűltek, és a beszerzéstől, valamint a logisztikától kezdve a forrásteremtésen keresztül a wifi-router-ig mindenről volt szó ezeken a megbeszéléseken. A munkánkról a honlapon közöltünk egy kis képriportot.

Jóval éjfél után érkezett meg a lengyel küldöttség is, így teljes lett a létszám. Szombaton viszonylag korán ébredtünk, így a sok tennivalóra sok idő jutott. Egy különleges forgóban minden főmunkacsoport találkozhatott egymással, és egy fél óra erejéig az egymásra vonatkozó kérdéseket tehették fel, beszélhették meg. Ez elvette az egész délelőttöt, így megebédeltünk. Ebéd után két csoportra oszlott a társaság. Az egyik részével kimentünk a táborhelyre, és körbejártuk a kontingensvezetőkkel a terepet. A csapat másik része pedig ott maradt Csobánkán, és folyamatos megbeszélést tartottak arról, ami esetleg a délelőtti forgóból kimaradt volna. Így körülbelül este hat órakor ültünk össze vacsorázni. A hivatalos programnak a vége este nyolckor volt, de ennek ellenére a legtöbben ott maradtunk társasjátékozni, beszélgetni.

A következő programunk a márciusi tesztnap lesz, úgyhogy addig sem fogunk unatkozni!
Lakatos Gergő projektvezető így értékelte a programot:
Több szempontból is sikeresnek mondhatjuk a hétvégét.
Ezen a hétvégén voltunk eddig a legtöbben jelen (kb. 60 fő); a kontingensvezetők jól érezték magukat, és nagyon jól szerepeltünk előttük. Elmondhatjuk még, hogy kész lett a ConCordia szervere, valamint a ConCordia törzsben egyre hatékonyabbak vagyunk, hiszen egyre jobban körvonalazódik előttünk a tábor struktúrája.
(Cinege András)





















